Az én történetem
Ismét hatalmas mérföldkőhöz érkeztem, ilyenkor mindig kicsit vissza is tekintek a megtett útra. Azt már sokan tudjátok, hogyan kezdtem el varrni, kézművesként tevékenykedni, de arról még nem meséltem, hogy konkrétan a babák hogy születtek meg a szívemben.Majdnem napra pontosan 8 éve kezdődött. Már lázasan készültem a pécsi adventi vásárra, ami minden évben november végén kezdődik, mikor kaptam egy mailt, hogy a vásárt átszervezték, új üzemeltető van, aki úgy döntött, hogy mivel nem vagyok helybeli nem vehetek részt többet a vásárukon. Teljesen összetörtem, svájci frank hitelünk volt, a férjem egész fizetése a hitelre ment, abból éltünk igen szerényen, amit én a kézműveskedéssel kerestem. Két pici gyermekünk volt, hatalmas hitelünk, a házasságunk a vége felé járt, minden szempontból mélypont volt.Azon a hétvégén
Úton
Sokszor elgondolkozom azon, hogy az én kézműves karrierem mikor vette kezdetét, mert ezt közben, annak, aki csak ösztönösen-álmodozva, félig csukott szemmel bandukol az úton elég nehéz dátumba szednie. Az biztos, hogy az egész magamura vagyok, azt csinálok és akkor, amikor azt én akarom elvek születésmtől kódolva vannak bennem, de igazi értelmet akkor nyertek, amikor anyuka lettem. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy napi 8 órába munkába álljak, hogy életük fontos és kevésbbé fontos eseményeinél ne legyek ott a háttérben. Nekünk ez volt a biztonság, így volt jó, a karrierem, a kenyérkeresetemet igazítottam ahhoz a belső igényhez, hogy velük szeretném megélni a hétköznapok apró örömeit.Minden szempontból csodák születtek.
Babaház az otthonunk
Amikor a fiaim még kicsik voltak sokat álmodoztak róla, főleg a kicsi, hogy milyen jó lenne már ha én inkább tűzoltó és markolóautókat, na meg darusautót készítenék és akkor az egész ház “normális” dolgokkal lenne tele. Aztán mindig elgondolkoztak azon, hogy te jóég, lehet, hogy vannak olyan kislányok, akik meg arról álmodoznak, hogy milyen jó lenne, ha nálunk lakhatnának, mert az egész ház olyan, mint egy bababolt. Mondjuk valahogy tartanom kell az egyensúlyt itthon ennyi férfi között. Ti szívesen eljönnétek hozzánk?
Esküvőre készülsz?
Amikor valami új dolog születik mindig olyan izgatottan mutatom nektek, hogy hogy fog tetszeni, milyen reakciókat vált ki, mert én nem tudok soha elfogulatlanul nézni egyik “gyerekemre” se, legyen az mini, vagy épp házasulandó. Köszönet a megosztásokért.
Hiányzik anya?
Azt hiszem így visszatekintve eddig a legnagyobb próbatétel az volt a gyerekeimnek, mikor az óvoda védettsége és lazasága után (mi csak délelött 3 órára adtuk oviba a fiúkat) bekerültek az iskolába, bár lehet, hogy ez igazából engem viselt meg a legjobban. De az biztos, hogy a gyerekeknek ez elég stresszes lehet.Ha úgy érzed, hogy jó ötlet egy anya vagy apababát adni neki az útra a kis tarisznyájába az ovis ballagásra, ami aztán elkíséri az első időszakban az iskolába is, akkor írj privát és mielöbb rendeld meg.Hamarosan kezdődnek az ovis ballagások.
Kezdetek – az én történetem!
Az én babavarrós történetem egy mondattal kezdődött, amit az akkor 3 éves bölcs kisfiam tett fel. Amióta az eszemet tudom, imádom a lakberendezést, a kreativitást, élek-halok a textilek után, erős a harmónia utáni vágyam. Így mikor a gyermekeimet vártam, természetesen csodás babaszobát álmodtam meg a fiúknak, kiválasztottam az anyagokat, patchwork képeket álmodtam meg és anyukám ügyes kezei életre is keltették azokat, én magam ekkor még a varrógépet sem tudtam bekapcsolni. Egy nap Bencém gyermeki ártatlansággal azt kérdezte: “Anya, te miért csak a Mama kezével varrsz?” Ez az egyszerű mondat indított el az úton. Mondhatom azt is, hogy Bence pályára állított, Levente érkezése pedig megerősített abban, hogy hiába lapulnak a diplomáim a fiókban, én szabadon akarok élni, én akarom a gyerekeimet