Az én történetem
Az én történetem
Ismét hatalmas mérföldkőhöz érkeztem, ilyenkor mindig kicsit vissza is tekintek a megtett útra. Azt már sokan tudjátok, hogyan kezdtem el varrni, kézművesként tevékenykedni, de arról még nem meséltem, hogy konkrétan a babák hogy születtek meg a szívemben.
Majdnem napra pontosan 8 éve kezdődött. Már lázasan készültem a pécsi adventi vásárra, ami minden évben november végén kezdődik, mikor kaptam egy mailt, hogy a vásárt átszervezték, új üzemeltető van, aki úgy döntött, hogy mivel nem vagyok helybeli nem vehetek részt többet a vásárukon. Teljesen összetörtem, svájci frank hitelünk volt, a férjem egész fizetése a hitelre ment, abból éltünk igen szerényen, amit én a kézműveskedéssel kerestem. Két pici gyermekünk volt, hatalmas hitelünk, a házasságunk a vége felé járt, minden szempontból mélypont volt.
Azon a hétvégén Magyarlukafán a Vendel napi búcsún pakoltam ki a portékáimat és arra gondoltam, hogy a hitemen kívül nem sok minden van, amibe kapaszkodhatok az viszont nem kevés. Kértem így a Jóistent, hogy adjon egy kis útmutatást, hogy merre induljak. Úgy döntöttem, hogy egy dologra fogok specializálódni (akkoriban rengeteg féle textil termékem volt) arra, amiből aznap a legtöbb terméket adom el. 3 baba talált aznap gazdára, magasan a legtöbb termék volt, amit aznap eladtam. 

Hazaértem, a férjem összetett egy Facebook hirdetést, a pécsi vásárra szánt összeget befizettük hirdetésre és onnantól csak babákat varrtam. Soha többet nem mentem vásárba (kivéve idén 2x a Wampra), de a támogatásotokkal valóra váltottam az álmomat, illetve annál sokkal többet.
8 évvel később, most pénteken, Vendel napon elindul a webshopom! Hatalmas mérföldkő ez nekem, tartsatok velem most is, remélem nem fogtok csalódni!
Szuper nyitási kedvezmények lesznek.
Köszönök nektek minden támogatást, minden megosztást, hozzászólást, bíztatást és vásárlást!
KÖSZÖNÖM!